Események : A Kiskunmajsai FC képviseli Magyarországot Európa legjobbjai között |
A Kiskunmajsai FC képviseli Magyarországot Európa legjobbjai között
Misinho 2007.10.04. 20:05
A „verhetetlen” majsai tizenkettő
A ’97-es korosztálynak kiírt rendezvény 20 csapat indult. Az ország szinte minden tájáról érkeztek gyerekcsapatok a Vasas Pasaréti úti pályájára.
A nagy nevű NB I-es és NB II-es gárdák - mint például a Ferencváros, a Debreceni VSC vagy éppen a Győri ETO FC – mellett, több alacsonyabb osztályú klub is képviseltette magát.
A "Kicsik a nagyok közt" mottóval immár 10 éve működő európai Cordial Cup szellemiségét a magyarországi selejtezőtorna is megőrizte, így igazán színes mezőny vághatott neki a kupa elhódításának.
A torna díszvendége Illovszky Rudolf volt, aki a 85 éve ellenére mihelyt tudomást szerzett a Vasas égisze alatt zajló rendezvényről, azonnal igent mondott a szervezők felkérésének.
Az A-csoport küzdelmeinél hamar kiderült, hogy a Kiskunmajsai FC mindenkinek nehéz ellenfél lesz. A sokak számára eddig teljesen ismeretlen alföldi gárda a Ferencvárost (2-1) és a Győrt (2-0) is legyőzve már az első napon bebiztosította magának a továbbjutást. A vasárnap reggelre maradt utolsó csoportmérkőzésen a Ferencváros sima 3-0-ás győzelmet aratott a győri zöld-fehérek felett így 2. helyen jutott a legjobb 8 közé. A 4. helyen a Tabáni Spartacus az 5.helyen pedig a Gödi LC csapata végzett. A majsaiak a Tabánt 2-0-ra, a Gödöt 5-0-ra verték. A másnapi küzdelmeket a legjobb nyolc között óriási érdeklődés fogadta. A teltház - közel 800 néző -, a hangos biztató szó, a sportszerű szurkolás a gyerekfoci igazi ünnepévé tette ezt a vasárnapot. Az első összecsapáson a Kiskunmajsa csapata végig uralva a játékot 1-0-ás megérdemelt győzelmet aratott az Újpest FC felett. A második negyeddöntőben: DVSC-Ferencváros 1-0. A harmadik mérkőzésen a Szombathelyi Lurkó lépett pályára az esélyesebbnek tartott MTK-MAC Népstadion ellen, de gólt egyik csapat lőtt. Büntetőkkel végül a szombathelyiek jutottak tovább. Az utolsó meccsen, így már csak a házigazda Vasas Pasarét SE biztosíthatott volna fővárosi részvételt a legjobb négy között. Ez a bravúr azonban a Békéscsaba taktikus és eredményes játékának köszönhetően meghiúsult. A két elődöntő egyidőben, egymás melletti pályákon párhuzamosan zajlott. A mérkőzések dramatikáját jelzi, hogy míg az 1-es pályán a Kiskunmajsai FC csapata 2-0-ás hátrányból fordított a Szombathelyi Lurkó ellen addig, a másik pályán a DVSC Loki Focisuli 0-3-as előnyét dolgozta le a Békéscsaba. Mindkét találkozó döntetlenre végződött, így szinte azonos sípszóra rúgták a büntetőket a csapatok. Ebből a drámai 9-méteres párbajból végül a DVSC és a Kiskunmajsa csapata került ki győztesen: DVSC-Békéscsaba 3-3 (büntetőkkel: 2-1) Kiskunmajsai FC-Haladás-Lurkó Szombathely 2-2 (büntetőkkel: 3-2) A kisdöntő mondhatni „sima ügy” volt, hiszen a Békéscsaba 4-1 arányban bizonyult jobbnak a Haladásnál, ezzel megszerezte a 3. helyet. A döntő körítése a legnagyobb mérkőzésekre emlékeztetett. Vörös Zoltán játékvezetése mellett a villanyfényes stadionban a lelátó előtt felsorakoztak a csapatok. A hangosbemondón keresztül egyenként bemutatták a játékosok s természetesen ekkor már az illő zenei körítés sem hiányzott. A tét az európai döntőbe jutás volt, így rendkívül feszült, elszánt hangulatban léptek pályára a csapatok. A kiegyenlített mezőnyjátékot végül egyetlen kiskunmajsai gól döntötte el, így 2008-ban Tirolban a Kiskunmajsai FC - Kitl József tanítványai: Tamaskó Ádám, Kanyó József, Varga Márkó, Kitl Miklós, Csoma Gergő, Zsán-Klúcsó Patrik, Jurics Zsombor, Kovács René, Kitl Krisztián, Lőrincz Attila, Panák Viktor, László Noel - képviseli Magyarországot, a Cordial Cup európai döntőjében. További részletek: www.cordialcup-hungary.com Forrás:www.baon.hu
|